Hamis vagy eredeti a parfüm?

Ezzel a cikkel abban szeretnénk segíteni, hogy tudd mire kell figyelni, ha egy parfüm eredetiségét akarod kideríteni, illetve, hogy mik azok a tévhitek, melyek arra utalnak, hogy a kiválasztott illat hamis.
Több szempontot is figyelembe kell venni és a legjobb tisztázni ezeket a dolgokat, mert ha esetleg ilyesmi szituációba kerülsz, akkor már tudni fogod mire kell figyelni, hogyan kell kezelni a helyzetet.

Kezdjük ott, hogy a parfüm illatának a tartóssága nem áll összefüggésben azzal, hogy eredeti-e vagy sem. Az, hogy  meddig és milyen erősen érezzük a parfümöt máson vagy magunkon teljesen szubjektív. Biztosan ismerős a szituáció, hogy egy két óra elteltével már nem érezd a kedvenc illatodat magadon, de ez nem az jelenti, hogy más sem érzi, egyszerűen csak megszoktad és már fel sem tűnik.
Márkák között is vannak különbségek, mások az összetevők az arányok és előfordulhat, hogy két ismert, márkás parfüm közül az egyiknek hamarabb elillan az illata, ettől az még nem hamis.
Továbbá az illat tartóssága tőlünk is függ, a bőrünktől, a hormonháztartásunktól (várandósság, változó kor, pubertás), hangulatunktól. Azt is figyelembe kell venni, hogy ha valakin sokáig érződik a parfüm az nem jelenti azt, hogy nálunk is így fog működni.
Azt is fontos szem előtt tartani, hogy márkán belül is előfordulhat, hogy az egyik illat sokkal tartósabb, mint a másik. Erre mutatok is egy példát:

Nina Ricci L Air du Temps Eau De Toilette

Nina-Ricci-L-Air-du-Temps-EDT-noi-parfum

Ez az illat szinte egész nap érezhető, sőt a ruhán akár még napok múlva is megmarad.

Nina Ricci Ricci Ricci Eau De Parfum

nina -ricci-ricci-ricci

Ez az illat sokkal hamarabb elillan.

A gyártók is pontosan tisztában vannak vele, hogy egy idő után a Vásárló megszokja az illatot, ezért váltogatják az összetevőket és az arányokat, természetesen csak annyira, hogy ne szokja meg az orrunk, de ez a változtatás nem észrevehető.

A következő szempont az ár. Ez egy elég fontos szempont és több mindenre is kell figyelni. A leggyakoribb az a tévhit, hogy az interneten árult parfüm biztosan hamis, mert olcsóbb, mint a plázákban, bevásárlóközpontokban kaphatók. Felmérések alapján az az eredmény jött ki, hogy az emberek jobban megbíznak egy drágább parfümben, mert az biztos eredeti. Ezzel sajnos az a baj, hogy ebből kiindulva egy 1-3000 forintos hamis parfümöt is el lehet adni 20.000 forintért és minden kételkedés nélkül elhinné a vevő, hogy az eredeti.
A másik véglet az, amikor valaki úgy gondolja, hogy pár ezerért vehet eredeti parfümöt, mert az “leesett egy kamionról”.
Ezek után úgy gondolom, hogy az ár sem alkalmas arra, hogy eldöntsük egy parfümről, hogy hamis-e vagy sem.

Miért lehet, hogy interneten olcsóbb a parfüm, mint a boltokban?
Gondoljunk csak bele együtt, vegyünk példának okáért, egy parfümériát. Amint belépünk elsétálunk egy biztonsági őr mellet (lehet, hogy bent van még egy). Az üzletben legalább hárman kérdezik meg, hogy segíthetnek-e valamiben és 1-2 ember áll a kasszánál is. Biztos feltűnik, amikor belépünk, hogy milyen világos és kellemes meleg van. Ezek mind-mind pénzbe kerülnek. Plusz még az is figyelembe kell venni, hogy egy komolyabb raktárkészletük is van, mely elég nagy beruházás.
Ezzel szemben egy webáruháznak nincsenek ekkora költségei így kisebb árréssel tudnak dolgozni, ezért kerül kevesebbe a parfüm az interneten.

Másik kardinális kérdés, hogy van-e celofán a dobozon.
Ez sem mérvadó, mert az üzletekben lopásgátlóval szerelik fel a termékeket, így sérülhet a csomagolás, az interneten árulók meg ki szoktak menni kiállításokra, rendezvényekre, vásárokra, ahol szintén hasonló eszközökkel szerelik fel a portékáikat. Természetesen a fólia vagy a csomagolás esetleges sérülése a parfüm minőségén nem változtat.
Van olyan márka, amelyik alapból celofán nélkül értékesíti az illatait, ilyen például a

Hugo Boss Hugo Energise

hugo-boss-energise

Celofán nélkül kerül a piacra

Becsapós lehet a parfümök dizájnja,, mintája is. Természetesen változhat a doboz vagy az üveg kinézete, színe, formája. Ez azért van, mert a gyártóknál dolgozó marketingesek végzik a dolgukat. Ezek a változtatások megtalálhatóak az interneten, könnyű utána nézni, hogy valóban megváltozott-e valami, vagy turpisság van a dologban. Természetesen mielőtt kifutna a régebbi kivitel, mindkét fajta a piacon lehet egyszerre. Ettől sem kell megijedni.
Itt van példa a csomagoláscserésre:

Aquolina Pink Sugar új dizájn

Aquolina_Pink_Sugar_noi_parfum_uj

Aquolina Pink Sugar régi dizájn

pink-sugar-regi

Nagyon fontos arra odafigyelni, hogy ha vásáron vagy kiállításon veszi meg a kívánt terméket, akkor kérdezzen rá, hogy még hol kereskednek, kérjen bizonylatot a fizetésről. Ne adjon ki úgy pénzt a kezéből termékért, hogy azt a tranzakciót nem igazolja valamilyen dokumentum.

A parfümöknél az első és egyben legfontosabb ismérve az eredetiségnek a kódszám. Ez a kódszám szerepel a dobozon is és az üvegen is. Néha előfordulhat, hogy egy-két számjegy eltér, de attól még eredeti. Régebben ez a kódszám dombornyomott volt, de manapság már lézernyomással készült az elterjedtebb (mindkettő előfordulhat a piacon). Ez alapján a kódszám alapján lehet beazonosítani a parfüm eredetét, gyártási helyét. A hamis parfümökön egyáltalán nincs ilyen kódszám, ha pedig van, akkor egyáltalán nem egyezik a dobozon és az üvegen szereplő kódszám.

Amennyiben ezek után is kétségeid vannak a parfüm eredetiségét tekintve, akkor 14 napon belül el lehet állni a vásárlástól és visszakapod a termék árát. Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez csak akkor működik ha a termék még nincs kibontva! Amennyiben felbontás után, használat közben gondolod úgy, hogy nem eredetei a parfüm, akkor pontosan alá kell támasztani, hogy mi a problémád. Ezután a kereskedő kivizsgálja az ügyet és annak eredménye után megfelelően jár el.

Felsorolok pár gyanús dolgot, amiből gyaníthatjuk, hogy nem eredeti a parfüm:

  • Csak 100 ml kiszereléseket árul a kereskedő, mert nem éri meg kisebb kiszerelés hamisítani.
  • Gyanús ha csak a legnépszerűbb termékeket árulják.
  • Árulkodó jel, ha az összes termék egy árban van, pl.: minden 3900 Ft. A hamis termékeket darabra árulják, nem függ a márkától.
  • Ne dőlj be a feltűnően alacsony áraknak például egy Chanel-t ne vegyél meg 8000 forintért.
  • Ha webáruháznál vásárolsz, akkor először nézd meg, hogy van-e cégnév kiírva a weboldalon. Fontos, hogy legyen elérhetőség, ha bármi problémád van tudj hova fordulni.
  • Ha webáruházban vásárolsz, fontos, hogy ne fizess előre semmit, hacsak te nem ragaszkodsz az átutaláshoz.

Mi a teendő akkor ha nem jó terméket kaptál?

  • Először is ellenőrizd, hogy biztosan jóra kattintottál-e, amikor vásároltál, mert előfordulhat, hogy mellément az a klikk
  • Ha ez stimmel, akkor érdemes megnézned, hogy az adott termékből létezik-e más csomagolás is
  • A hamis parfüm kiszúrható akkor is ha a 80 ml-eset szeretnél, de 100 ml ajánlanak csak helyette.

Kibontás után a fóliát, csomagolást, dobozt semmiképpen se dobd ki. Ha gyanakodsz, hogy hamis a parfüm, akkor még hasznát veheted. Sokféle képpen lehet utána járni, hogy hamis-e. Van aki elmegy egy drogériába és összehasonlítgatja a vásárolt terméket a polcon lévővel. Ez jó, de nem minden apró eltérés jelent hamisítást, nem kell a kákán is csomót keresni.

Ha teljesen biztos vagy benne, hogy hamis terméket kaptál, akkor vedd fel a kapcsolatot a forgalmazó céggel írásban, hogy maradjon nyoma a reklamációnak.

Egy jó kereskedő azonnal készségesen áll a dologhoz, ugyanakkor fenntartva azt, hogy esetlegesen hibásan következtettél. Mindenképpen gondolj arra, hogy a másik oldalnak, a kereskedőnek is vannak jogai a kötelezettségei mellett. Szinte biztos, hogy nem fogják azonnal orvosoni a problémát. Általában több lépcsős a problémák megoldása, melyre protokoll van, az esetet ki kell vizsgálni, így valószínű, hogy a dolog nem 1-2 napon belül fog megoldódni. Természetesen egyszerűen vissza is küldheted a terméket a korábban említett elállási jogra hivatkozva 14 munkanapon belül. Ez esetben a törvény szerint a szállítási költségeket neked kell fizetned, illetve kozmetikum esetén a csomagolásnak bontatlannak kell lennie, tehát akkor tegyél így, ha kívülről egyértelműen látszik hogy nem eredeti a termék.

Remélem, hogy tudtam segíteni és most már biztosabban lavírozol ha parfümről van szó.

Oszd meg velünk véleményed és tapasztalatod!

Forradalmian új Spray, ami megváltoztatja az Életed!

Unatkozol míg szárad a körömlakkod? Ennek mától vége! Itt az Elegant Touch körömlakkszárító spray!

szepsegtrend_hu_elegant_touch_spray

Biztos vagyok benne, hogy minden Hölgynek, Lánynak ismerős a probléma: Miután végeztél a lakozással nem szabad semmihez sem hozzáérni, mert elkenődik a lakk. És ilyenkor tuti, hogy az ember lánya belenyúl valamibe, akármennyire is vigyáz. Elég egy óvatlan pillanat a konyhában, öltözködés közben, a mosdóban vagy éppen indulás előtt, amikor a kulcsoddal molyolsz.

szepsegtrend_hu_koromlakk

Ezeknek a problémáknak mostantól vége. Ezzel az új spray-vel percek alatt megszárad a körömlakk. Kb. 10 cm távolságból kell ráfújni a körömre és 60 másodperc múlva megköt a körömlakk. A Sprayben lévő E-vitamin ápolja a körömágy bőrét! Gyönyörű, ápolt lesz a kezed percek alatt!

Én imádom és csak ajánlani tudom!

Próbál ki te is: KATT

Oszd meg velünk tapasztalataidat!

A nyár legnagyobb trendje – Ékszertetoválás

Ugyan az idő lehetne pár fokkal melegebb is, de a nyári ruhatár már mindenkinél biztosan előkerült a nyári ékszerekkel és kiegészítőkkel együtt.

ekszertetko

Bemutatunk Nektek egy új, trendi kiegészítőt, mellyel garantáltan taroltok a nyáron, az ékszertetoválást.
Nagyon könnyű használni, talán van aki még emlékszik gyermekkorából a tetkókra, amik a rágópapírba voltak csomagolva. Ugyanezen az elven működik az ékszertetoválás is, csak sokkal tovább tart és nem kisautó meg királylány van rajta🙂 Ha nagyon vigyázol rá akár egy hétig is fent marad. Arra kell figyelni, hogy azokon a területeken, ahova feltetted a tetkót, kerülni kell az olajos krémek, olajok, testápolók használatát.

ekszertetko_lab

Rengeted alaklomra fel lehet tenni. Ha esetleg fesztiváloznál a nyáron, nem kell attól tartanod, hogy elveszíted kedvenc ékszeredet, egyszerűen tedd fel az tetoválást és partizz gondtalanul!
Különleges eseményekre, de akár hétköznapi viseletre is tökéletesen megfelel.

A legtrendibb ékszertetoválásokat beszerezheted ha ide kattintasz és további hasznos információkat is találsz!

ekszertetko_nyaklanc

Válassz kedvedre, csak a képzeleted szabjon határt az idei nyárnak!

Tökéletes hatás a Matrix termékeivel

A Matrix új termékcsaládjával tökéletes frizurákat alkothatunk meg! Próbáld ki Te is, nekem nagyon jól bevál.

Fényes csomó:
– 1 csepp Hold Booster + 1 adag Volume BuilderTextur BuilderVolume Fixer

matrix-frayed-knot

Kokettáló textúra:
– 2 csepp Hold Booster + 1 rész Over Achiver + 1 adag Matte Definer

matrix03

Magasra törés:
– 1 csepp Gloss Booster + 1 csepp Hold Booster + 2 rész Over Achiver + 4-5 fújásnyi Style Fixer

StyleGallery_StyleLink_1--2-

Sima ügy:
– 4 csepp Gloss Booster + 2 adag Smooth Setter + 7 fújásnyi Heat Buffer

StyleGallery_StyleLink_3--2-

Befont Twist:
– 1 rész Smooth Setter + 5 adag Volume Fixer

matrix04-2

 

Próbáld ki Te is és oszd meg véleményed!

Hogyan óvd meg hajad a töredezéstől

A hajjal nagyon óvatosan kell bánni, vigyázni kell rá és meghálálja. A következőkben pár ötletet, tippet osztok meg Veletek, melyek segítenek, hogy hajad egészséges maradjon.

woman-with-dry-hair

Általában így fest a hajmosás utáni rutin: Leöblíted a balzsamot/pakolást kicsavarod a hajad és törölközőből egy csinos kis turbánt készítesz a fejed tetejére. Utána alaposan átdörgölöd a hajad, hogy minél szárazabb legyen. Ezen a ponton esetleg megfésülöd, majd előkapod a hajszárítót és jó alaposan megszárítod. Lehet, hogy csak ekkor fésülöd.
Nyilván mindenki máshogy csinálja, próbálkoztam egy alapot vázolni, mert itt van pár dolog, amin változtatnod kell, hogy szép és egészséges legyen a hajad.

torolkozo_haj

1. Még vizesen fésüld át. Amíg rajta van a balzsam vagy a pakolás az ujjaiddal fésüld ki, vagy szerezz be egy ritka fogú fésűt és azzal gyönyörűen ki lehet fésülni a gubancokat. Ne hagyd, hogy kócosan száradjon meg a hajad, töredezett hajvégekhez vezet.

2. Miután leveszed a turbánt (amit nem túl szorosan tettél fel, mert ha nagyon feszül megnyújtja a hajszálakat és töredezéshez vezethet) ne dörzsölgesd a hajadat a gyorsabb száradás reményében, csak még jobban fog töredezni. Ezzel a mozdulattal felsértheted a kutikulát mely a hajad fényét és egészségét adja. Hagyd száradni egy kicsit a szabad levegőn, ha erre nincs lehetőség, akkor óvatos, nyomkodó mozdulattal itasd fel.

3. Miután hagytad szabad levegőn száradni, akkor állj neki szárítani hajszárítóval. Fontos, hogy ne legyen csurom vizes a hajad, amikor elkezded szárítani, mert nem tesz jót, ha felesleges hőhatásnak teszed ki a hajad.

hajszaritas

 

Természetesen használd továbbra is kedvenc hajápolási termékeidet. A fenti tanácsok betartásával sokkal hatékonyabb leszel!

Te hogyan óvod hajad a töredezéstől? Oszd meg véleményed!

Só a szépségápolásban

Mint az a címből is kiderült a só nem csak a konyhában használható. Megoldást jelenthet a korpás fejbőrre és a hajhullás ellen is felveszi a küzdelmet. Bőrfelületen használható bőrradírként, segít eltüntetni az elhalt hámsejteket.

pink_so

Mint az a címből is kiderült a só nem csak a konyhában használható. Megoldást jelenthet a korpás fejbőrre és a hajhullás ellen is felveszi a küzdelmet. Bőrfelületen használható bőrradírként, segít eltüntetni az elhalt hámsejteket.

No de nézzük hogyan is kell használni!

Korpásodás ellen: Hajmosás előtt dörzsöld át a fejbőrödet sóval jó alaposan, majd mosd meg a hajad. A só szemcsék eltávolítják a korpát a fejbőrről és a hajszálakról is. Mivel a sónak fertőtlenítő hatása is van, meggátolja a korpa további kialakulását.

Hajhullás ellen: A módszer nem különbözik az előbbitől, csupán a sót kell lecserélni, mert az asztali só erre nem alkalmas, helyette használj Himalája-sót. Az ebben található ásványi anyagok feltöltik a fejbőrt, megerősítik a hajszálakat és a hajnövekedés is felgyorsulhat.

Woman washing hair with shampoo

Bőrradírként: A test minden területén használható, csak arra figyelj, hogy sebbe ne kerüljön, mert kimarhatja. A recept a következő: a sót egy kevés oliva olajjal keverd össze és kész is. Ha nincs otthon oliva olaj, akkor használhatsz citromlevet és mézet. Miután kész van a bőrradír apró, nem túl erős, körkörös mozdulatokkal vidd fel a kezelendő felületre. Voila!

so_borradir

Próbáld ki és oszd meg velünk a tapasztalataidat!

Hogyan őrizd meg hajad egészségét?

Rendszeresen hőkezeled  a hajad hajvasalóval, hajsütővassal? Töredezettek a hajszálaid, szálkásodnak, leginkább egy borzas kefére hasonlít a  hajad? Használj hővédőkrémet, hajvégápolót!


hokezelt_haj

Képzeld el, hogy bekapcsolod a hajvasalódat és amint elérte kívánt hőfokot hozzányomod mondjuk az alkarodhoz. Borzasztóan fájna, megsérülne a bőröd és lehet, hogy később megmaradna a helye is. Ha a bőrödet nem teszed ki ennek, akkor a hajadat miért? Igaz, hogy nem fáj a hajadnak, de a hő akkor is roncsolja. Ezért érdemes hőkezelés előtt ápolni a hajat. Manapság minden márkának van hővédője, kiválaszthadod kedvenc termékeid testvérét. Érdemes hajszárító használata előtt is kezelni a hajat. Ezek a hővédők könnyen formázhatóvá, fényessé teszik a hajat.

hajvasalas

Ha a hajad nagyon roncsolt érdemes egy kicsit visszavágatni belőle. A vágás utáni első hőkezelés előtt már használd is a hővédőt. Hajmosás után mindig használj balzsamot vagy hajpakolást.

Így tudod széppé és egészségessé varázsolni a hajvégeket. Óvd a hajad, ápold és meghálája.

Oszd meg velünk tapasztalatodat!